Feketés foltok a szekrény mögött és a falakon? A penészesedés szemmel látható jeleit mindnyájan jól ismerjük, ám korántsem mindegy, hogy teszünk-e azok ellen. Legfontosabb természetesen a megelőzés, de ha már felütötte fejét a baj, akkor érdemes mihamarabb olyan készítményeket, termékeket beszerezni, amelyeket penész ellen eredményesen be lehet vetni. De mégis milyen okok vezetnek a penészesedéshez? A penészgombának melegágyat teremt a nedvesség, amiből jócskán a lakás levegőjébe kerül a mindennapi tevékenység során. A fürdőszobában a mosás, a tusolás, vagy a konyhában a főzés alkalmával rengeteg nedvesség kerül a levegőbe, aminek elvezetéséről feltétlenül gondoskodni kell. Ez lehetséges átszellőztetéssel, de az ablak nélküli helyiségekben bizony hasznos lehet a páramentesítő készülék beszerzése. Fontos tudni a penész elleni küzdelemben, hogy az elégtelen szigetelés is penészesedéshez vezethet. Lakásfelújítás alkalmával tehát, rendkívül lényeges, hogy a nyílászárók cseréjére és a kültéri hőszigetelésre is fokozott figyelmet fordítsunk. A penész ellen már azzal is sokat tehetünk, ha rendszeresen szellőztetünk a lakásban, erre a célra pedig a kereszthuzattal történő szellőztetés a leginkább alkalmas. Közérzete, az allergia és a penészesedés megelőzése érdekében, érdemes ügyelni ezekre a dolgokra, vagyis ne engedje, hogy a penészgombák elszaporodjanak a falakon! Napjainkban már számos levegőtisztító készülék is megtalálható a piaci kínálatban, amelyek hozzájárulhatnak az otthon levegőjének tisztításához, ezzel pedig az allergia megelőzéséhez. Válasszon az energiatakarékos készülékek közül! Mielőtt nekilátunk a levegőtisztításnak, a már meglévő telepeket távolítsuk el nagy odafigyeléssel.

Hasznos javaslat a páramentesítés megkezdése előtt

Új információk, melyekre eddig kevesen gondoltak!

A páramentesítés megkezdése előtt szakszerűen el kell távolítani az összes penészt, mert, ha azt egyszerűen csak leszárítaná vagy leseperné, akkor az szétszórná a spóráit és ott maradnának a gombatelepek. A penészeltávolítás összetett folyamat és nagyon fontos, hogy szakszerűen történjen és megfelelő szereket és eszközöket használjon. Mindenképp tájékozódjon előtte a szakszerű folyamatról! Mindezek mellett fontos az is, hogy az eltávolítás során kellőképpen benedvesítse és végig nedvesen tartsa a penészt, különben még a szerek által elpusztított spórák is a levegőbe szóródnának. Tájékozódjon a megfelelő szerekről, azok hatékonyságáról és tartsa be ezek biztonsági utasításait. Használjon védőfelszerelést és közben szellőztessen. (Igény esetén érdemes szakembert hívni a folyamathoz.)  A penészeltávolítás után lehetőleg fesse is le a felületet! A penészentesítés közben és utána is nagyon alaposan ki kell szellőztetni, majd takarítani az egész lakást. A páramentesítő segítségével ezután penészmenentesen tarthatja a helyiséget.