Valószínűleg a fenti kérdésre az a leggyakoribb válasz, hogy „semmit”. Remélhetőleg persze nem azért ez a felelet, mert nem rendelkezik hőmérővel, sokkal inkább arról van szó, hogy a modern technológia vívmányai elfeledtették már a higanyos érzékelők családját. Bizony néhány évtizeddel ezelőtt még óvni, félteni kellett, a már akkor is muzeális értékű higanyos készülékeket, melyeket ha valamilyen sérülés ért, akkor a mérgező „szál” atomjaira hullott. Ilyen kockázatoktól manapság már nem kell tartania, hiszen a technológia rohamléptekben fejlődik. Az innovációk egyre komolyabb eszközöket hívnak életre. Ez kezelhetőségükben, multifunkcionalitásukban is megmutatkozik, de a legnagyobb, és a hétköznapi felhasználók oldaláról nézve legjelentősebb fejlesztés a gyorsaság, és pontosság területén érhető tetten. A hőmérő akkor tudja betölteni maradéktalanul a funkcióját, ha pontos adatokkal szolgál. Manapság már körülbelüli értékekre nincsen szükség. Ez az egyik kitétel. A másik pedig a sebesség, a megfelelő tempó. Ki ne emlékezne azokra, a szintén higanyos lázmérőkre, amelyek tíz percen keresztül analizálták a testhőmérsékletünket? Napjainkban pedig még fizikai kontaktus sem szükséges a pontos értékekhez. A hőmérők világában is hasonlóan gyors, ütemes fejlődésnek lehet szemtanúja, így nem érdemes a technika új üdvöskéi előtt bezárnia az ajtaját. Ha mindig precíz adatokra kíváncsi otthonában, a hőmérséklet kérdésében, akkor ideje, hogy beújítson egy vadonatúj készüléket. Az optimális közeg megteremtéséhez, azaz az egészséges feltételek biztosításához hozzátartozik, hogy a hőfok is a lehető legideálisabb legyen. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy a változásokat nyomon tudja követni.