A tiszta levegő igénye ma már olyan fontossá vált, mint egy csepp tiszta víz a sivatagban. Napjainkban kezdtek felfigyelni a levegőtisztítás fontosságára, viszont ezt még nagy méretekben nem tudják megvalósítani. Ez alatt az utcán lévő levegő megtisztítása értődik. Viszont, egyre többen tesznek annak érdekében, ha már az utcán nem, a lakásban tiszta levegőt szívjanak. A légtisztító gépek segítsége ebben a harcban kardinális. A szinte száz százalékos levegőtisztítás ma már megvalósítható lett a több rétegű HEPA szűrők által. Ez azt jelenti, hogy a szoba vagy a helyiség levegőjét több szűrőn átkeringetve felfogja a gép az egyre kisebb részecskéket, amelyek a szabad szem által nem láthatóak, viszont a levegőben érzékelhetőek. Még a cigarettafüst szagát is semlegesítheti egy professzionális légszűrő. A cigaretta füstjéből visszamaradt részecskék nem láthatóak, viszont könnyedén érzékelhetőek az ember számára. Ez azt jelenti, hogy a részecskék még akkor is benne maradnak a levegőbe, ha már nincs jelen a füstölgő cigarettaszál. A HEPA szűrős gép képes olyan légtisztítás megvalósítására, mely által ezeket az apró részecskéket felfogja, ez által kiszűri azt a levegőből, tehát a kellemetlen utóhatások is semlegesítődnek. Attól függően, hogy milyen nagy helyiség levegőjét szeretné tisztábbá varázsolni és milyen gyakran szeretné ezt megtenni, többféle légtisztító készüléket is megvásárolhat. A hatékony levegőtisztítás érdekében a gép szűrőit a gyártó által javasolt időközönként szükséges cserélni. Ez szavatolja azt, hogy a légtisztító készülék hatékonysága nem csökken a használata során.