A Trotec márka már számos termékén keresztül bebizonyította a kiválóságát. A minőségi alapanyagok és a technológiai újítások mindig sikerre vitték a cég újításait, ami ezúttal sincs másképp. Az infravörös hősugárzó szinte behozza a kellemes napfényt a lakásba és szétárasztja mindenhol, ahol csak szükség van rá. Lényegében csak egy gombnyomás kell ahhoz, hogy érezhető legyen a bőrsimogató meleg, amit zajok és kellemetlen szagok nélkül bocsát ki magából. A mobil kialakításának köszönhetően könnyedén mozgatható, így célirányosan oda tudja vinni, ahova csak akarja. Épp a dolgozószobában tevékenykedik és fázik a lába? Netán vendégek érkeztek és ott van szükség az infravörös hősugárzóra? Akkor csak néhány mozdulat kell ahhoz, hogy az egyik szobából átvigye a másikba. Ezzel a remek készülékkel bárhova el tudja juttatni a meleget a lakásban, akár még a legeldugottabb sarkokba, zugokba is, ahol a falra szerelt fűtőtestek hatása már kevésbé vagy szinte egyáltalán nem érezhető. A kompakt méretének köszönhetően gyorsan és helytakarékosan lehet elhelyezni a székek, asztalok vagy egyéb bútorok mellett. Szükség esetén az infravörös hősugárzó azonnal működésbe lép, nem kell előfűtéssel bajlódni vagy kivárni a hosszadalmas felfutási időt, mint más készülékek esetében. A hagyományos modellekkel ellentétben a levegőt csak közvetve melegíti fel miután megemelte a falak, bútorok és egyéb berendezési tárgyak hőmérsékletét. Ennek köszönhetően sokkal gyorsabban és hatékonyabban hasznosítja az energiát anélkül, hogy pazarolná azt.