A nedvességmérő az a műszer, ami minden háztartásban elsőbbséget kellene, hogy élvezzen. Még a kávéfőzőnél is lényegesebb, az elektromos gépek szektorában kiemelkedő. De miért is olyan fontos, hogy ilyen eszközzel rendelkezzen? A páratartalom kérdése nyilván nem ismeretlen az ön számára. Talán túlságosan is sokat hallani a magas nedvességtartalom okozta problémákról, bár létjogosultságuk abszolút megalapozható ezeknek a híradásoknak. Beszélni kell a negatív következményekről, a penészcsaládok okozta veszélyekről, és arról, hogy ezeket miként tudja elhárítani. Az alacsony páratartalom sem jó, szóval az egyik végletből a másikba ugrás nem orvosolja a nehézségeket. A nedvességtartalom mérővel egyrészt azonnal képes analizálni az otthonában dúló helyzetet. Látni fogja, precízen, hogy levegőjének milyen a páratartalma, azaz hogy melyik irányban kell eltolnia az értékeket. Ha túlságosan alacsony számokat kap eredményül, akkor bizony párologtatással tudja mérsékelni a száraz levegő következményeit. Amennyiben pedig magas a páratartalom, akkor még az ennek roppantul örülő penészcsaládok megjelenése előtt jól szellőztessen ki, hogy a levegőben felgyülemlett nedvesség ne a hideg felületeken csapódjon le. Azért azt ki kell emelnünk, hogy házi praktikákkal csak egy bizonyos szintig tud hatásosan küzdeni a folyamatosan változó páratartalommal. Végleges megoldást egy, direkt erre a célra optimalizált páramentesítő beszerzése jelenti. A nedvességtartalom mérő, azonban az első lépés abban, hogy analizálni tudja közvetlen atmoszférájának pontos helyzetét.